Mezőzombor és Nyíregyháza között hóesésben 2010. december 18-án, egy havas szombati napon azt
terveztem, hogy a Mezőzombor-Nyíregyháza szakasz forgalmát próbálom
megörökíteni. A vonalszakasz jelentős forgalommal bír,
óránként közlekednek rajta személyvonatok, Kör IC-k, illetve számos
tehervonat útvonalába is beleesik. Hátránya, hogy csak egy vágánnyal rendelkezik, ami
eléggé megnehezíti a forgalomszervezést, sajnos gyakoriak is a késések, amit
az általában tavasszal kivirágzó lassújelek is megtetéznek. A vonal különlegessége, hogy az
áteresztőképesség növelése érdekében 1972-ben kiépítésre került a
Központi Forgalomirányítás (KÖFI), melynek lényege, hogy az állomásokat egy
debreceni központból távvezérlik, a forgalmi szolgálattevők pedig csupán
felügyelik az eseményeket. Délután végül Nyíregyházán kötöttem ki, ahol már
erőteljes havazásban volt részem. Az albumban főként a Szilik és a
Gigantok uralkodnak. |
|