Csörgővel Hatvan és Somoskőújfalu között 2012. augusztus 12. és 17. között a 108-as számú
(Debrecen-Füzesabony) vasútvonalon útátjáró-átépítés miatt vágányzári
menetrend volt érvényben. A vonatok csak Füzesabony és Tócóvölgy állomások
között közlekedtek, onnan Debrecenig vonatpótló autóbuszok szállították az
utasokat. A problémamentes fordulás érdekében a debreceniek
igényt tartottak néhány hatvani Uzsgyira, ahova így jobb híján a csörgős
ingákat küldték cserébe. A 81-es vonalon augusztus 11-én, szombaton jelent
meg hosszú idő után az első ingaszerelvény a 418-188-as géppel és a
Bdt-130-as vezérlőkocsival, amihez kedden 418-163 és Bdt-106
csatlakozott, majd csütörtökre már csak utóbbi maradt. Régóta terveztem, hogy beutazom ezt a szakaszt, most
pedig pont kapóra jött ez a kis cserebere, így az utolsó csörgős
üzemnapon ellátogattam a vonalra. Örök dilemma a fotósok körében, hogy inkább az utazást válasszák-e vagy a nyíltvonali fotózást, mert a kettő együtt csak nagyon nehezen, kompromisszumok árán megy. Én most inkább előbbit választottam, pedig a vonal gyönyörű tájon halad, nem lett volna nehéz találni egy-két kiváló fotóhelyet, mint ahogy azt sokan meg is tették a nap folyamán. |
|
|