Vonatozás az elővárosban Az elmúlt egy-két évtizedben több százezer ember
költözött ki a budapesti agglomerációba, a hatalmas tömegek elszállításából
pedig természetesen a vasút is jócskán kiveszi a részét. Nem csoda, hogy a MÁV-START
utasainak kb. 50 %-át ezek a vonalak adják,
csúcsidőben pedig nem ritka, hogy egyes szakaszokon akár 5-10 percenként
is végighalad egy-egy vonat. A járművek terén is viszonylag pozitív
változások mentek végbe az utóbbi ívekben: a hagyományos Bhv-ingák
a kunszentmiklósi vonatok kivételével eltűntek, a nagyszámú posta Bhv és a szerintem még mindig abszolút elfogadható BDVmotok mellett jelentős korszakváltást
eredményezett a 60 db légkondicionált, alacsonypadlós Stadler Flirt motorvonat, illetve a 10 db-ot számláló Talent-flotta megjelenése. Korábban már néhány távolsági utazásom alkalmával
jártam ugyan elővárosi vonalakon, de 2012 júliusának utolsó napján egy
kicsit tüzetesebben is megvizsgáltam a 120-as, a 100-as, a 71-es és a 70-es
számú vasútvonalak egy átlagos munkanapját. |
|
|