Néhány nap Budapesten Július második hetében
négy napot töltöttem el a fővárosban, amely alatt főként a kötöttpályás
közlekedési eszközök, azon belül is elsősorban a villamosok fotózását tűztem ki
célomul, de mivel az elmúlt években a Balaton-parti vasúti különlegességekből
is jószerével kimaradtam, így oda is terveztem egy kiruccanást. Ez utóbbinak az adja meg a
jelentőségét, hogy idén igazán kitettek magukért a MÁV-Start élelmesebb
munkatársai, hiszen a nyári menetrendben négy év után újra megjelenő
Győr-Siófok „fürdős” gyorsvonatot a vizek városától Székesfehérvárig a jó
öreg 235-ös Púpos továbbította - kivéve akkor, mikor én utaztam vele :)
-, az 50 éves jubileumukat ünneplő Nohabok közül pedig a 017-es tűnt fel ismét az északi
parton szombatonként és vasárnaponként egy-egy pár Tekergő gyorsvonattal. Összességében be kell,
hogy valljam, hogy ez a pár nap fényképezés szempontjából meglehetősen
eredménytelen volt, hiszen az időjárás sem volt túl kegyes hozzám, illetve a
fényképezőgépemmel is akadtak kisebb-nagyobb beállítási problémák. Ennek ellenére nagyon jól
éreztem magam, és kiválogattam több mint 90 képet, köztük talán néhány olyat
is, aminek a minősége nem igazán indokolja, hogy itt szerepeljen, de mégsem
volt szívem kihagyni a galériából. |
|
|