Nógrádi vicinálisokon Mivel májusban és június
elején az érettségire való készülés okán hosszú pihenőmet töltöttem,
elérkezettnek láttam az idejét, hogy valami hasznosat is tegyek, így június
14-én egy kisebb nógrádi túrát tűztem ki célomul, mely során a 78-as, a
75-ös és a 70-es vonal maradék részét is beutaztam. A kirándulásnak ismét
többedmagammal vágtam neki, hiszen a 618 kilométeres útra bátyám is velem
tartott, így együtt élvezhettük a szellősnek nem éppen mondható Bz motorkocsit a nap nagy részében, a nyári kánikula
közepette. A nagy meleg viszont
szerencsére élénk napsütéssel járt együtt, az új fotómasina fortélyait is
sikerült kitanulnom, valamint témákban sem szűkölködtünk, így a termés
meglehetősen bőnek mondható. |
|
|